Írtunk már korábban arról, hogy milyen a jó szex, ahogyan arról is, mit okoz a libidó csökkenése és hogy mit tehetsz a tesztoszteronszint növelése érdekében. 

Viszont arról még nem, hogy a tesztoszteronnak mi köze van a libidóhoz, és a jó szexhez (spoiler: nagyon is sok). 

Épp ezért, hiánypótlásként utánajártunk, hogy milyen hatással lehet az emberre a tesztoszteron hiánya.

De mégis mi a fene az a tesztoszteron?

Ahogy korábban is írtuk, a tesztoszteron a legismertebb férfi nemi hormon, amit a here ún. Leydig-sejtjei termelnek. Mivel szteroid jellegű hormon, ezért ez felelős a megfelelő izomzatért, a spermium termelésért, illetve a nemi szervek és a másodlagos nemi jelleg kialakulásáért.

A tesztoszteronszint kamaszkorban növekszik meg: ekkor kezdünk el mutálni, pelyhedzik a bajszunk, nőni kezd a szőrünk. Viszont érdekes, hogy 40 év felett a tesztoszteronszint lassú apadásnak indul, majd egy évtized múlva rohamosabb csökkenésnek indul. 

Mik a tesztoszteronhiány tünetei?

A tesztoszteronhiány és annak tünetei

Ez persze hatással van a szexuális életre is. Ha csökken a tesztoszteron szint, csökken a libidó is. Ráadásul hamarabb fáradunk, így nem sportolunk eleget, amitől az izomzat is csökkeni kezd. 

Ezenkívül ritkul a testszőrzet, összezsugorodhatnak a herék, és megjelenik a klasszikus „férficsöcs” is. Ez pedig hosszú távon bizony önértékelési problémákhoz, és impotenciához vezet. 

Miért csökkenhet a tesztoszteronszint? Avagy hogyan veszik el a férfiasság

A tesztoszteronszint csökkenése törvényszerű, mivel mindannyian öregszünk, és senki sem találta még fel az örök fiatalság szérumát. Viszont nem mindegy, hogy a férfi nemi hormon szintje mennyire gyors tempóban csökken.

Mi is „sokat tehetünk” azért, hogy minél hamarabb minimális szintre csökkenjen a tesztoszteron, hiszen:

  • az elhízás és az ezzel járó, II-es típusú cukorbetegség,
  • a mozgásszegény életmód,
  • és az alkoholizmus is csökkentheti a férfi nemi hormon szintjét.

Ezenkívül vesebetegség is okozhatja, így ha volt/van ezzel kapcsolatos problémád, mindenképp érdemes megmérni a tesztoszteron szintedet.

Hogyan tesztelik a tesztoszteront? Mennyi a normális szint?

A tesztoszteronszintet egyszerű vérvizsgálattal is meg lehet határozni. 

A normál szint meglepően széles skálán mozog: 280-1100 ng/dl között van (természetesen a férfiaknál). A nőknél ez a szint 15-70 ng/dl.

Ha a férfi nemi hormon szintje 300 ng/dl alatt van, akkor viszont érdemes megvizsgálni, mi lehet ennek az oka, mert könnyen lehet hogy a fent említett vese-, vagy az agyalapi miriggyel kapcsolatos problémák okozzák.

A tesztoszteronhiány 10 leggyakoribb jele

  1. Alacsony nemi vágy
  2. Nehéz erekció, vagy impotencia
  3. Hajhullás
  4. Fáradtság
  5. Izomtömeg-veszteség
  6. Elhízás
  7. Kevés csonttömeg (súlyos esetben akár csontritkulás)
  8. Hangulatváltozások
  9. Zavart viselkedés, memóriaproblémák
  10. Zsugorodó hereméret
A tesztoszteron és a szex kapcsolata

Tehát: a tesztoszterontól lesz jobb a szex? 

A válasz: igen és nem. 

Alapvetően azt kell megérteni, hogy nem (csak) a kevés szex okozza a tesztoszteron csökkenését, hanem egy csomó más tényező is. Viszont megfordítva a dolgot: a szex fokozza a tesztoszteron hormon termelését, így a rendszeres szexszel is sokat tehetsz azért, hogy a hormonszinted rendben legyen. 

Persze az is előfordulhat, hogy rendben van a tesztoszteronszinted, mégsem működik minden rendben odalent. 

A nagy mértékben csökkent tesztoszteronszint mindenképp libidócsökkenéssel, és merevedési zavarral jár, viszont a merevedési zavart nem minden esetben a tesztoszteron hiánya okozza. 

Előfordulhat, hogy a stressz, a párkapcsolati, munkahelyi problémák miatt nem tudsz kikapcsolni, és emiatt nem vagy képes elengedni magad. Ebben az esetben ezeket a pszichológiai jellegű gondokat kell megoldani.

Azonban az is lehet, hogy az erekciós problémákat prosztatagyulladás vagy húgyuti fertőzés okozza. Ezek, ha krónikussá válnak, olyan súlyosak is lehetnek, hogy tartós impotenciát okoznak, ezért érdemes urológus segítségét kérni. 

Mi a teendő libidócsökkenés esetén?

Mindenképp érdemes átgondolni, hogy mikor kezdődtek a problémák. 

  • Ért-e valamilyen stressz vagy trauma mostanában? 
  • Minden rendben van-e a párkapcsolatodban, munkahelyeden?
  • Felfáztál az elmúlt időszakban? Csípett a vizelet?
  • Nem ültél motoron, biciklin vizes nadrágban, hidegben? 
  • Volt-e más súlyos fertőzésed az elmúlt időszakban?

Ezek ugyanis mind-mind befolyásolják a libidót, és a szexuális életet, ami pedig a tesztoszteronszintet. Lehet, hogy elsőre nem lesz egyszerű kideríteni, sok idő és vizsgálat lesz, míg eljutsz a probléma gyökeréhez, de hidd el: a jó szexért cserébe megéri.

Jó szex és a potencianövelők

Ha gyors megoldást keresel 

Viszont, ha addig is gyors, átmeneti megoldást keresel, akkor próbáld ki a természetes, növényi eredetű Penis Power Spray-t

Ezek ugyanis olyan összetevőket tartalmaznak, amik bizonyítottan serkentik a vérkeringést a péniszben, és több órán át tartó erekciót okoznak – a tabletta bevételétől számított max. fél órán belül.

Források:

https://www.healthline.com/health/low-testosterone/warning-signs#hypogonadism

https://www.webbeteg.hu/cikkek/ferfiegeszseg/24008/a-tesztoszteron-hormon-szerepe-a-szervezetben

 

A cikket összeállította:
Attila Nagy

https://www.linkedin.com/in/attilanagypotencyandsexexpert/

Figyelem! Ez a cikk tájékoztatási célt szolgál. A cikkben szereplő információk nem helyettesítik az orvosi terápiát,kezelést és nem alkalmasak betegségek diagnosztizálására, gyógyításra, betegségek kezelésére és NEM az X-Zone Kft. által forgalmazott termékekre vonatkoznak. A cikk, a hivatkozott forrásirodalom-, népi gyógyászati megfigyelések-, valamint mások által publikálásra került vizsgálati eredmények, leírások alapján került összeállításra. A weboldalon található információk, cikkek, leírások nem helyettesítik szakember véleményét! Minden esetben forduljon szakorvoshoz betegség esetén!