Szex fiatalon és idős korban? Azok a bizonyos „mai” fiatalok oly sok mindenben különböznek a szüleiktől, nagyszüleiktől.
De persze ugyanezt mondták régen azokra is, akik most már az idősebb korosztályhoz
tartoznak.

Bizonyos dolgok nem változnak, de ez nem igaz a szexuális szokásainkra.
Az, hogy hogyan szeretkezünk nagyon sok tényező függvénye, én ezekből most kiemelném a
kort.Fiatalon a szex olyan, mint maguk a fiatalok: kicsit élvhajhász.

Persze ki mit ért fiatal alatt.

Azt hiszem egy bizonyos kort el kell érni ahhoz, hogy a szex
igazán élvezhető legyen mindkét fél számára. Sajnos a fiatalok néha túl korán kezdik. Nem
hiszem, hogy egy 14-15 éves gyereknek (mert ők még nagyon gyerekek) szexuális életet
kellene élnie.

Tiniszex- szex fiatal korban

Persze nem is nevezném igazi szexnek azt, amit általában ennyi idősen csinálnak. Inkább csak próbálkozás, ismerkedés a saját és partnerük testével, vagy csak fel akarnak vágni a haverok előtt, hogy ők már szeretkeztek valakivel. Ahogyan általában az élet más területén sem kellően felelősségteljesek, úgy ez a szexre is igaz. Persze vannak kivételek, de aki a szüleitől a megfelelő nevelést kapja, az nem játszadozik a szexel 14 évesen.

fiatal pár

18-20 évesen már minden fiatal a nagy őt keresi vagy várja, esetleg beleveti magát a csajozás és bulizás világába. Itt kezdődik számukra az igazi gondtalan fiatalság, amikor kitombolhatják magukat. Ekkor már a saját élvezetük mellett odafigyelnek a partnerük igényeire is.

Sokan a bulizásnak élnek az egyetem, főiskola mellett. Sok partnert kipróbálnak, ezáltal fejlődik és érik a szexualitásuk. Már fontos lesz az intimitás, az érintések, mindemellett persze a tomboló hormonok és a hirtelen jelentkező vágyak hatására a bevállalósak előszeretettel kipróbálják a parkokat, csónakházat, autó motorháztetejét stb…

 „Nem csak a húszéveseké a világ”-szex idősebb korban

Az emberek a harmincas éveikre már másként kezdenek a szexre tekinteni. Persze ennek a legfőbb oka a gyerekvállalás, Sajnos egyre több fiatal pár fordul orvoshoz, mert nem jön a gyermekáldás és sajnos emiatt sokan rágörcsölnek a szexre, elveszti az intimitását, azt a pluszt, ami miatt oly jó is volt azelőtt. Sok pár szétválik, ha nehézkes a gyermeknemzés, mert más partnerrel nem a gyermekről, hanem a kölcsönös élvezetről és a testiségről szól újra a szex.

Tudatosan figyelnünk kell tehát arra, hogy a jó szex megmaradjon jónak, sőt fergetegesnek. A negyvenes éveikben az emberek még gondtalanul élvezhetik egymás testét, de ez drasztikusan megváltozik a ötvenes éveikre.

idősebb pár

Ötven év felett már öregszik a test. A férfiaknál és a nőknél is megváltozik a hormonháztartás, elér mindenkit az a bizonyos változókor. A hormonoknak köszönhetően (persze ki mond ezért köszönetet…) már nem kívánják annyira a szexet, jobban értékelik a másik közelségét, figyelmét és szeretetét, mint egy gyors menetet színházba-menet előtt.

Sajnos modern világunk betegségei

Ezekkel kell számolni idősebb korban.(mint a magas-vérnyomás, cukorbetegség, túlsúly)nagyon sok embert érintenek.

Különösen rossz hatással vannak ezek a betegségek a férfiak erekciójára, melyet legtöbben próbálnak titkolni a párjuk előtt is így még ritkábban szeretkeznek. Erre persze vannak különböző megoldások, természetes anyagok, melyek segítenek a megfelelő merevedés elérésében vagy annak megtartásában, hogy az aktus végéig gondtalan lehessen az együttlét.

Ugyanígy léteznek olyan gyógynövények, természetes növényi kivonatok, melyek a szexuális vágya fokozzák.

Hatvan, sőt hetven év felett már egyéb betegségekkel is szembe kell nézni, már a leggyakoribb oka annak, hogy egy pár nem él szexuális életet (a férfi merevedési problémáját leszámítva) az, hogy fizikailag megterhelő valamelyik fél számára. Természetes módon már nem úgy mozog a test, fájnak az ízületek.

A szex pedig viszonylag dinamikus mozgást és erőnlétet követel, így aki elhagyja magát még fiatalabb korban, és nem figyel oda a testének és erőnlétének megóvására, az már hetvenévesen nem sokat tehet.

Összességében elmondható, hogy fiatalon nagy lendülettel vetjük bele magunkat a szexualitás világába, de ez a lendület később veszít a hevességéből és inkább az intimitásé lesz a főszerep.

Negyven éves korunkban pedig akármennyire is nem érezzük még a változás jeleit, mégis tudatosan el kell kezdeni odafigyelni magunkra, hogy elkerüljük, vagy legalább késleltessük a várható fizikai leépülést, hogy idősebb korban is viszonylag gyakran élvezhessük a szex nyújtotta örömöket.

A cikket összeállította:
Attila Nagy

https://www.linkedin.com/in/attilanagypotencyandsexexpert/

Figyelem! Ez a cikk tájékoztatási célt szolgál. A cikkben szereplő információk nem helyettesítik az orvosi terápiát,kezelést és nem alkalmasak betegségek diagnosztizálására, gyógyításra, betegségek kezelésére és NEM az X-Zone Kft. által forgalmazott termékekre vonatkoznak. A cikk, a hivatkozott forrásirodalom-, népi gyógyászati megfigyelések-, valamint mások által publikálásra került vizsgálati eredmények, leírások alapján került összeállításra. A weboldalon található információk, cikkek, leírások nem helyettesítik szakember véleményét! Minden esetben forduljon szakorvoshoz betegség esetén!